[  honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 

 
Szabad mondatok:

Halász Gábor, Kiskutas Polgármesterének ünnepi beszéde Kiskutas Község 800 éves jubileumán - Kiskutas Napja, 2011. július 30.
Kölcsey Ferenc: Emléklapra
Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek, Vándorok és Utazók, akik velünk ünnepelnek! Igentisztelt Elnök Úr, Képviselő Urak, Tisztelt Polgármester Urak! Becsült és szeretett Erdélyi Testvéreink, Kibéd Község Polgárai! Tisztelt Nagykutasi Kutasiak! Kedves Művészurak, Művésznők! Drága Anyám, és Családom, Kedves Barátaim! Kedves Segítőim és Fékezőim!
És mindenekfelett Kedves Kiskutasi Polgárok!
 
Isten hozott benneteket e földre, melynek neve éppen 800 éves ma.
 
Több adatott nekem Istenem, mint azt gyermekésszel gondoltam. Engedtem, és Te hajlandó voltál, hogy fogd a fejem és vigyél oda, ahol erőd és akaratod, a feladatot adja. Itt vagyok. Itt vagyunk ezen az ünnepen, testünk-lelkünk fehér ingben, erőnk teljében, nem feledve a közös feladatot és kihívást, a fennmaradást.
800 évesek vagyunk.
 
E csöpp falun átgyalogoltak háborúk, megszállások, forradalmak, felkelések, és zsarnokok bakancsai, épp úgy, mint Európa bármely városán.
De tizedelt minket járvány és betegség is, ahogy az egész országot. Magyarország bajaiból, a Magyar Nemzet bajaiból kivette a részét Kiskutas. Kicsinységünk nem jelentett mindig és mindenben hajlékot.
 
A két-háromszáz fős közösség kiállta a legkeményebb próbákat, és ha nem is mindig égre néző arccal, de emelt fővel viseli - immár 800 éve a korábban Kuthus, 1439-től pedig Kiskutas nevét.
 
Nincs időnk rá, és módom sem nyílik arra, hogy történelmi áttekintésre hívjam Önöket, de van néhány alapvető gondolat, amit a teljesség igénye nélkül elmondok most.
 
Kutas első írásos említésének időpontja 1211, amikor a lakosság egymás mellet lévő csoportos veremházakban élt. E korban a királyi földek túlsúlya volt meghatározó, amelyen II. Endre (András) királyunk változtatott, így községünk írásos emléke birtokadományozással függ össze. Egy 1386-os végrendelet eredményeképpen említik külön Nagykutast és külön Kiskutast és Kálócfapusztát, vagyis falunk nevét Kiskuthus alakban 1439-től olvashatjuk.
Kálócfa puszta Kiskutashoz tartozik a kezdetek óta, nevét valamelyik Kálóz-tól kapta, valószínűleg 1364-ben. Kálócfa fénykorát a Farkas család idejében a feudális viszonyok végén élte, ekkor, 1753-ban építették Szűz Mária tiszteletére a kápolnát, amely most is Kiskutas ékköve. Keresztúry Dezső író, műfordító, költő, később miniszter és akadémikus gyermekkorában többször járt Kálócfán és így szólt róla: „Emlékezetem zalai udvarházat idéz fel, szelíd domboldalon, sűrű lombú fák közt. A házban két öreg kisasszony élt. A fiatalabbik sokat olvasott (költő volt), az idősebb nővér vezette a gazdaságot.”
Kálócfán külön temetőt nyitottak az 1400-as évek közepétől. Sok bővízű, nyáron is hideg kutunk van, forrásaink a népi hiedelmek szerint gyógyító hatásúak.
A falunak nem volt közösségi épülete egészen az 1950-es évek közepéig-végéig, majd szinte egyetlen fillér állami hozzájárulás nélkül, felépült 1958-ra a kiskutasi Faluház.
A rendszerváltás után, a térség és Zalaegerszeg közműtársulásaival Kiskutason 1995-re a vízvezeték, ’98-ra a gázvezeték, 2002-re a csatornarendszer is kiépül. Ezek után azonban a lendület megtorpant.
A 2006-2007-es esztendőkkel új, de inkább azt lehetne mondani a réges-régi ritmusára talált a falu.
 
Néhány év leforgása alatt részben megújul a Kálócfapusztai Műemlékkápolna, külső renoválása 2007-ben megtörténik, 2010-re teljes egészében felújításra kerül az 1958-ban épül Faluház, ugyancsak elenyésző állami pénzből, az emberek összefogásával. A teljesen használhatatlanná vált régi iskolaépület nem csak új nevet kap, - Kiskutasi Kulturális Menedékház, hanem teljes egészében felújításra kerül, az Imaházzal együtt.
Könyvtár és e-Pont kap helyet itt. Az elhagyatott, törmeléktől és szeméttől dimbes-dombos udvar pihenőparkká, ligetté szépül.
 
Mindössze fél évtized után elmondható és megtekinthető: nincs olyan középületünk, amely ne lenne felújítva a 21. század elvárásainak megfelelően. A középületek stílusa ugyanakkor megmaradt, megőriztük. Maradt zalai jellegű, a kutasi tájba illő. Nem törtük a fejünket iparterületek és könnyűszerkezetes, a falu testén idegentestként lógó lakóparkok kialakításában. Kálócfapusztát is hagyjuk a saját maga ütemében beépülni.
Ha elindulnak megismerni Kiskutast, érdemes megcsodálni a 360 éves tölgyfánkat a temetőnél, érdemes elsétálni Kálócfapusztára, érdemes szertenézni a kiskutasi dombok gerincéről, érdemes átgyalogolni nagykutasi testvéreinkhez megnézni a Templomot, és érdemes velünk beszélgetni, sőt terveket szőni. 
És legfőképpen érdemes velünk tenni, cselekedni valami jót, mert kitartók, jószívűek és szorgalmasok vagyunk.
Szorgalmunk és összetartásunk szinte egyedülálló, és arra is rájöttem, hogy ez a közösség valami rejtélyes sorsforgatókönyvvel rendelkezik.
Mindig akkor, és akkorát lép, amennyit létezése megkíván. Pont annyit.
Ez így volt II. Ulászló idején, vagy a két világháborúban, így volt ’56-ban, de így volt 2006-ban is.
Ez a közösség, ha kellett, fordulatra volt képes, hiába ösztökélte a tágabb környezet a mozdulatlanságra, az egyhelyben maradásra.
Ez a közösség határozottan és egyértelműen eltaszítja a neki nem kellőt és sorsán képes fordulatszerűen változtatni, szinte egyik napról a másikra. Példátlan közéleti frissesség jellemző e falu népére. Érezhető az is, hogy ez a közösség egyértelműen törekszik saját bölcsesség felé.
Ez a közösség, ha kell, képes házat építeni, izzadni tetőn, dolgozni a földeken, - és nem csak önmagáért.
Megteszi, mert a közös munka gyümölcse itt marad, Kiskutason. Ez az egyik kulcsa a fennmaradásnak.
Azt is sokszor hallom, hogy a kiskutasiak nyakasak és dacosak. Igen, ebben van némi igazság, nem kötnek kompromisszumot a görbe úton haladókkal.
E közösségben rémisztő erő feszül, és ha úgy tartja a szükség, ez az erő munkás kart mozgat, vagy távol tartja a méltatlan kezeket önmagától.
Ezek adnak magyarázatot arra, hogyan is maradt fenn ez a közösség, ez a falu. Az okokat önmagunkban találhatjuk meg.
Ez a közösség túlélte a törököt, németet, szovjetet és a szívtelen magyart is.
Ez a közösség túlélte a rendszerváltás utáni legnehezebb éveket is, és még gyarapodott is önerejéből.
Ez a közösség nem hitt a térség erőszakos beszervezőinek és rábeszélőinek, akiknek szívük és világnézetük ki tudja hányszor váltott színt.
E közösség egymásnak beszéli el megoldásra váró bajait, nem fölényeskedik erősségeivel, de tudatában van velük.
Ez a közösség, ez a nép pontosan tudja, az élet mely gyümölcsei tehetők egymás mellé sorsunk kosarába úgy, hogy azok üdék, frissek maradjanak, akár 800 évig.
 
Mi akkor is tartottuk az irányt hajónkkal, amikor kifogyott a szél vitorlánkból és nem estünk pánikba, hanem a szélcsendben rendet tettünk a fedélzeten.
E hajó legénysége, ha kellett várakozott, de a célt nem tévesztette szem elől. Ha sodródó, kapitányt vesztett hajó került útjába, vagy mellé, a mi legénységünk nem kalózkodott, támadás helyett útirányt mutatott a boldogulás felé.
A mi falunk mostanában szövetségeket épít az értelmetlen rivalizálás helyett és nem ad teret a gyűlölködésnek, leszámol a 800 évünkhöz méltatlan, romboló szóbeszédekkel.
A mi falunk befogadja az elesettet és a csüggedőt és újra, meg újra átöleli azt, akinek a szíve, lelke idehúz.
A mi falunk legénysége nem engedi le mentőhajóit az első villámcsapásnál és nem menekül, hanem kiáll a fedélzetre, erős mellkasával a széllel, a viharral szembe fordul, mert a mi falunk legénysége jól tudja, ez a hajó az övé, ezt a hajót kell megvédeni, mindenek felett.
Ez a legénység pontosan érzi és tudja, hogy e hajó megmaradása az egyetlen esélye, egyben egy nagyon apró, de nemes biztosítéka annak, hogy Magyarország révbe érjen, újra.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Jelentem Önöknek, hogy e 800 éves névvel itt vagyunk ma is, most is a fedélzeten. Itt is maradunk, és a legnagyobb nehézségek ellenére, nem esik nehezünkre a maradás, itt az északi szélesség 46 és a keleti hosszúság 16 foka keresztezésében, ezen a mindössze 4,7 négyzetkilométernyi területen, a Magyar Honban.
 
Isten áldja Kiskutast, Isten áldja Magyarországot, Isten hozta Önöket!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
 
 
Halász Gábor polgármester 2011. március 15-ei gondolatai
„Láthatsz, hogyha tengert úszunk át,
Felhőkről lábat lógatunk,
Ezek mi vagyunk a szabadság vándorai
Szökünk a sötétség elől,
Falakon átrohanunk,
Ezek mi vagyunk a szabadság vándorai.

Nem tudjuk még mi hajt,
A boldogság vagy a keserűség
Az egyik biztos hív, a másik biztos,
Hogy eltaszít rég ezért menni kell,
Addig, míg így van.

Azt sem tudjuk még,
Hogy meddig tart ez az utazás
Meddig száll velünk
A cél felé ez a vitorlás
Addig is menni kell
Azt hiszem, hosszú az út.”
 
Énekli Demjén Ferenc felsorolhatatlan számú díjjal rendelkező zenészünk és költőnk, aki több mint 400 dalában keresi a szeretetet, a szerelmet, és a szabadságot.
 
Kedves Kiskutasi Polgárok, Kedves Ünneplő Barátaink!
 
Vannak, akiket a történelem, a Jóisten és a saját akaratuk, olyan helyzetbe kényszerít, hogy a szabadságért, az ember alapjogáért harcolnia kell, ütköznie kell, vérét kell adnia.
 
A Márciusi Ifjak megtették ezt. Emlékük ma is él, tettük gyümölcsét természetes jogaink egyikeként élvezzük.
 
Látnunk kell, hogy a vérrel írt szabadság felelőssége óriási. Az ünnep éppen olyan súlyt helyez felnőtt vállunkra, mint amilye felemelő ilyenkor hallgatni a Nemzeti Dalt, nézni a lobogónkat és beszippantani a friss, tavaszi levegőbe.
 
Igen, szabadok vagyunk, de nem is fogja senki a kezünk. Felnőttek vagyunk, és ha elbotlunk, egyedül kell felállnunk. Látszólag ez egyszerű, érthető, ugyanakkor mindig megijedünk, amikor rájövünk, hogy lényegében nem atyáskodik felettünk – mellettünk senki.
 
Minden évben elmondom, hogy a szabadságért a magyar nép mennyi vért ontott. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy a magyar honon és nemzeten legalább annyiszor gázoltak át országok, hatalmak, politikai hullámok, mint ahányszor mi magyarok gázoltunk át, saját honfitársunkon, gázoltunk át saját magunkon.
 
Alig volt példa valódi testvéri, nemzeti összefogásra, oly kevésszer fogta szorosan magyar a másik magyar kezét, hogy isteni csoda, hogy még létezünk itt, Európa közepén.
 
Valahogy mindig az út elején, vagy közepén, de mindenképpen a küldetés beteljesítése előtt, mi magyarok feladjuk, szétszéledünk, miközben egymást okoljuk és magyarázzuk, miért nem értünk az út végére.
A viták viharában végül tényleg bebizonyosodik és ki is mondjuk, hogy az óhajtott célt nem értük el.
 
Nem értük el, mert feladtuk.
Mert félbehagytuk.
Mert a rajtvonalnál egymás lábára léptünk.
Mert a nekirugaszkodás helyett az első lépés a másik elgáncsolása volt.
Mert keserűen irigyek voltunk és nem bíztunk egymásban.
 
Más a helyzet velünk, kedves Barátaim, itt, Kiskutason!
 
A túlnyomó többség kőkeményen kitartott, közös vállalásainkat nem adtuk fel, nem hagytuk félbe. Terveinket nem engedtük megtorpedózni, nem hittünk a rémhírkeltőknek és nem hittünk választási kalandoroknak.
Nem engedtünk a 48-ból!
Ugyanakkor nem voltunk hitetlenek.
 
Hittünk egymásban. Én hittem magamban és bennetek, Ti hittetek a közösségben és bennem.
Ez a bizalmi szövetség az alapja és alfája annak, hogy terveink célba értek és célba érnek.
 
Ez a szövetség pedig nem kapna teret és levegőt a szabadság eszméje és hétköznapi beteljesülése nélkül. Ezért is fontos 2011-ben a 48-as szabadságharc és forradalom vívmánya. A szabadság.
 
Ma a hétköznapi harcosokról, a mindennapok hőseiről, és áldozatvállalóiról kell szólnom, róluk is beszéljünk, rájuk is gondoljunk.
Azokra, akik a létbizonytalanság küszöbén bíznak a tisztességben és a becsületben, kezük dolgos, szívükben szeretet, lelkükben kitartás.
 
Ők azok, akik hajnalban kelnek, hidegben buszra várnak és néma közönnyel jegyzik margóra: örülni kell, hogy van mivel, és van hova járni dolgozni.
 
Ők azok, akik fillérekért tanítanak, gyógyítanak és ők azok, akiket a kristálytiszta hazaszeretet tart vissza attól, hogy itt hagyjanak minket, és máshol keressék boldogulásukat.
 
Ők azok, akik gyermeket nevelnek, és fogalmunk sincs, milyen világ vár fiukra – lányukra, mert kényszerűen elfogadott létforma lett a tervezhetetlen sors.
 
Hölgyeim és Uraim, mindezek ellenére hiszek abban, és úgy gondolom, sőt, meggyőződésem, hogy a remény és a bizakodás most nem alap nélküli.
Van néhány jelentéktelen törekvés szétzilálni az egységet, idézőjelbe tenni a szükségszerű kezdeményezéseket.
Olyan is megesik, hogy akit Európa eddig szánalmas jancsibohócnak, kiöregedett anarchistának tartott, azt itthon, mi magyarok felhasználjuk, önmagunk ellen, bizonyítandó, hogy lám, elégedetlen Európa.
 
Viszont a Cohn-Benditek másodpercnyi lányos kitörései hamar semmivé válnak, az ilyen bohócok még cirkuszba se kerülnek, az ilyen bolondokat pedig nem kezelik, csak kinevetik!
 
Kedves Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!
 
Ezen az ünnepségen ismét egységre hívom Önöket, Kiskutas iránti elfogultságra bíztatom Önöket, munkára kérem Önöket.
 
És további kitartó összefogásra, szeretetre.
 
Fogjuk tovább szorosan egymás kezét, úgy ahogy eddig, és ne csak a szabadság szédítő mélységét nézzék, hanem annak szikrázó magaslatait is!
 
Mert így kerek a világ, így teljes Magyarország, így teljes a magyar nemzet, így tudunk, gyarapodni mind szellemiségünk, mind pedig lélekszámunk tekintetében.
 
Éljen a szabad Magyarország, éljen a szabad magyar nemzet, éljen Kiskutas!
 
Isten áldja Önöket!
 
Kiskutas, 2011. március 15.
Halász Gábor
Kiskutas Napja 2010 - Halász Gábor polgármester ciklusértékelõ beszéde
„Ez a gyerek most megnyerte a választásokat, mert tévés, meg ismerik, de négy hónapot adok és kipucolják innen, nem fogja bírni. Rendezvényeket csinál addig, de építeni nem tud az semmit. Nyikhaj, gyütt-ment.”
Mondta valaki 2006. október másodikán.
Nem lett igaza. Építettünk. Lélekben, fejekben. És a végletekig elhanyagolt közös ingatlanok tekintetében is.
Mindhárom közösségi épületet felújítottuk mindössze négy év alatt.
Isten hozta Önöket, Benneteket Kiskutas Napján, 2010. augusztus 28-án!
Legelőször, és legnagyobb tisztelettel köszöntöm Kiskutas Népét, akik mindvégig kitartottak mellettem. Isten áldja Őket.
Tisztelettel köszöntöm Manninger Jenő urat, Kiskutas Napja védnökét, a Zala Megyei Közgyűlés elnökét, munkatársamat. Ismételt jelenléte több mint megtisztelő. Továbbmegyek:
Köszönöm azt, hogy amikor majdnem a szakadék szélére sodort az ostoba rosszindulat szele, Ő kezet nyújtott, és azt mondta, gyere Halász Gábor, ne kezdj focimérkőzést szántóföldön.
Úgy, ahogy a pofont, a segítő kezet sem feledem, soha. Köszönöm Elnök Úr.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Dr. Sifter Rózsa főjegyző asszonyt.
Kőkemény gondolkodásának az anyaság értékeivel alkotott vegyülete egyedülálló és példaértékű számomra.
Ölelem Körtvélyessy Zsoltot, életem egyik legfontosabb emberét.
Dr. Gulyás Gergelyt, országgyűlési képviselőt, az emberjogi és az alkotmány-előkészítő bizottság tagját, illetve alelnökét, kedves barátomat is köszöntöm!
Velünk van Kruchina Vince barátom is, aki a Központi Statisztikai Hivatal főmunkatársa, valamint Dr. Péterfalvi Attila, az Ombudsmani Hivatal vezetője.
És megtisztelő Papp Gábor úr, Hévíz város polgármesterjelölt barátom jelenléte is, aki mára harcostársam is. Szeretem Hévíz leendő polgármesterét, szeretem Ági feleségét és apró Családját.
Jó itt látni Őry Gábort, Pethőhenye polgármesterjelöltjét is.
Köszöntöm Boros Bánk Levente politológus barátomat, akit egy véletlen beszélgetés során ismertem meg akkor, amikor tébláboltunk a politikai kilátástalanság beláthatatlan dzsungelében.
Köszöntöm Baumgartner József barátomat, Nagykutas polgármesterét, akivel a leglényegesebb, és régóta várt egyezséget tudtam megkötni: közös dolgainkban együtt gondolkodunk, együtt lépünk.
Jóskára szeretnék még visszatérni
Köszöntöm Párom, aki végigvezet minket  a mai napon és haza is kísér majd, ha elfáradtam… Igazságtalanul és felelőtlenül kis időt szakítottam magánéletre az elmúlt néhány évben. De Ő kitartott. Köszönöm szépen, Kriszta.
És természetesen minden kedves vendéget tisztelettel köszöntök, Isten hozta Önöket Kiskutason.
Hol is kezdtük. 2006. Fűnyírás.
És a ráeszmélés: mi van a gaz mögött.
Romok. Régi értékeket megcsúfoló romok.
Bezárt, pókhálós, koszos, vizes, dohos Faluház. Bezárt, elképesztő kinézetű „szolgálati lakás” a Falu közepén, romos udvarral, összedőlt egykori disznóóllal és budival. A közösségi épületekben elszáradt egértetemeket találtam, koszt és bűzt.
Értéktelen, óriásra nőtt tujákkal eltakart, elhanyagolt kálócfapusztai Műemlékkápolna, 1753-ból.  
Felháborodott térségi politikai arcok, megújuló energiával hebegték:
Mit akar ez itt? Menjen vissza Budapestre!
Nem mentem. Nem megyek. Egyébként se’ pesti vagyok, hanem Szegeden születtem.
Azonnal munkához láttam, munkához láttunk.
Nem gazdasági adatokról szeretnék most beszélni és nem Magyarország és a vidék tragikus közelmúltjáról számokban.
A lényegről szeretnék beszélni Nektek.
Olyat éltünk át, amit csak néhányan reméltek. Lesz néhány aprófalu, akik megélik, átélik, túlélik a válságnak elnevezett mumust, amely valóban majdnem felmorzsolta az önkormányzati rendszert.  
Mi túléltük – „Csakazértisből”.
Szörnyen érzetem magam néhány Testületi Ülésen, hogy hogyan magyarázom el az életben maradás taktikáit. A horror időszak 2008-2009 volt.
Aztán maga a Testület volt, az, aki meglökött, menjél csak. Jól lépsz.
Micsoda bizalom felőlük. Köszönöm a Testületemnek a bátorságot és a hideg fejeket, ugyanakkor forró szíveket.  
Mi kicsiben megtettük, amit nagyban kellett volna. Emelt fővel összetartani és nem merni kicsinek lenni.
A nagy nemzetek erőssége ez. Az összetartó közösségek erőssége ez.
Én mindig azt harsogtam, mondom ma is:
Tessék az arcokat felemelni!
A vidék és a falvak sokasága a Teste az ország Szívének.
Test Budapestnek.
És fordítva is igaz: Budapest szíve értünk is dobog. Így van ez rendjén, kedves barátaim, kedves kiskutasiak.
Gondolkodnunk kell egységben, a jövőben is.
„A magyar szeresse, a magyar keresse a magyart.” – mondta Széchenyi.
Az együttes munkához a meggyőző többség megadatott áprilisban. Kérlek Benneteket, éljünk vele.
Kiskutast figyelve megállapítható: Jóval több a szövetségesünk, mint a javunkat nem óhajtó erősködő. E mögött hatalmas munka van. Ez a falusi kormányzás.
És miért lényeges ennek a minősége, független attól, mekkora egy település?
Mondok egy példát: Vajon egy tanult zenész hamisan, pontatlanabbul játszik, ha nem tízezrek előtt áll, hanem 100 ember ül körülötte?
Tapasztalatból mondom: nem. Sőt. Még jobban figyel a hangokra. Még a szemünkbe is néz, ha játszik.
Voltam szegedi diák, közben újságkihordó fiú hajnali 4-től fél 8-ig iskola előtt. Büszke Nemzeti Színházi növendék és tag, aztán tévés hét évig. Agyonterhelt kommunikációs tanácsadó és matematikából szigorlatozó közgazdászhallgató, ferde szemmel nézett bölcsésztanuló. És vagyok Kiskutas polgármestere. Ez a legkedvesebb tisztség számomra.
Köszönöm, hogy Önöket szolgálhattam Magyarország egyik legnehezebb négy évében: 2006-tól 2010-ig.
Munkámat folytatni kívánom, apró változásokkal, amelyről szólni szeretnék.
Az Országgyűlés ésszerű változásokat szavazott meg a közelmúltban, amely az önkormányzati rendszerben is változásokat hozott. Kiskutas esetében egy polgármester és négy képviselő választható október 3-án.
A jelenlegi Testület folytatni kívánja munkáját, kis személyi változásokkal.
Eddigi Alpolgármesterem, Molnár Gyula a továbbiakban nem tudja ellátni feladatát, mert munkája külföldre szólítja, ezért szeretném megköszönni áldozatos és töretlen munkáját.
Köszönöm azt, hogy megfogta a munka dolgos végét, példát mutatott a közmunkásainknak, kiállt a Falu ügyében végig, igazságosan, helyesen döntött mindig.
Gubiczáné Nagy Rózsa jelezte, hogy az eddigieken felül még egy zalaegerszegi népdalcsoportot bíztak rá, így minden estéje és délutánja elfoglaltságokkal terhelt. Tanítónő jelezte, hogy mivel az eddigi öt képviselő helyett úgyis csak négy lehet, Ő képviselőként nem, de a Falu kulturális életében továbbra is részt kíván venni. Indokait, mivel reális, megfontolt: elfogadtam.
Személyes megbeszéléseim során jelezte Nagyné Tóth Margit doktornő, Kupó Tiborné Zsófi és Hári Tímea képviselőtársaim, hogy amennyiben én is folytatom polgármesteri munkámat, azt készek tovább végezni velem.
Köszönöm eddigi kitartásukat, munkájukat, megbízhatóságukat, bátorságukat. Továbbra is számítok rájuk. 
Többek között az elmúlt néhány hónapos faluházi munka és az elmúlt négy évben tanúsított segítő szándék megnyilvánulása késztetett arra, hogy a következő önkormányzati ciklus képviselő-testületébe hívjam Hollós István urat. Hollós Istvánt a Testület megalakulása után szeretném felkérni Alpolgármesternek is. Hollós István igen mondott. Köszönöm. Kiskutas jól fog járni egy ilyen Alpolgármesterrel.
Így alakult ki Kiskutas további faluvezetése. Kérem Önöket arra, hogy szavazatukkal október 3-án támogassák Hári Tímeát, Hollós Istvánt, Kupó Tibornét és Nagyné Dr. Tóth Margitot.
Hamarosan minden család és ház kapni fog egy részletes beszámolót az elmúlt négy esztendőről és programot Kiskutas következő négy évével kapcsolatban.
És végül visszatérnék egy olyan emberre, aki meghatározó egyénisége a térségnek, és nem azért, mert azt gondolja, a falu azért falu, mert még nem nőtt város nagyságúvá, nem gondolkodik, a tájba nem illő lakóparkokban, nem akar rakétakilövő állomást, és esőerdő imitációt, mélytengeri úszómedencét Zala közepén.
Egyszerűen csak tisztességesen kormányoz 20 éve. Mindent látott és mindent tud, mit jelent a rendszerváltás után, az új magyar demokráciában helytállni tisztességgel, becsülettel. Ember a talpán, igazi polgármester, akivel lényeges, a jövőbe mutató tervekben sikerült megállapodni a közelmúltban.
A két falu szövetséget kötött, együttműködik, azóta nincs féltékenység, civakodás. Téma nélkül maradtak a rémhírkeltők és pletykaközpontok.
Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, kedves vendégek, aki 20 éve helytáll testvérközségünk élén, nem más, mint Baumgartner József polgármester úr, akinek szeretnék átadni valamit.
(Kiskutas Polgármestere átadja Nagykutas Polgármesterének az Év Polgármestere Díjat, valamint egy hatalmas tortát adnak át.)
Gratulálok. A Jóisten áldjon kedves Jóska egészségben!
A polgármesteri tisztség egyik alappillére a tisztesség. A következő idézettel szeretnék Önöknek további ünnepi perceket kívánni:
Mark Twain mondta:
„Mindig legyél tisztességes! Ez majd sok embernek örömet okoz, a többi pedig megdöbben.”
Éljen Kiskutas, éljen Magyarország!
Halász Gábor: Vigyázat! A csomag politikai veszélyes hulladék
Vigyázat! A csomag veszélyes politikai hulladék
-  Gondolatok 2010. március 15-én –
 
Idén úgy jelentették, hogy nem jön össze a szikrázó napsütés március 15-én. Az emberek vágynak az első reményt adó napsugarak közösséget melengető simogatására. A szabadtéri ünnepség, idén először elmarad – hóesésről, hideg szélről szóltak a hírek -, ifjainkat, gyerekeket kímélendő, úgy döntöttünk ne próbáljanak hiába heteket. Tudom, nálunk Kiskutason, csak szabadtéri lehet egy negyvennyolcas közös emlékezet. Akkor is, amikor Budapesten kalitkába zárták a várost. Nekünk ugye könnyű: nem kell számolnia kordonépítésről kiállított áfás-számlák befogadásával az önkormányzat „gazdaságis” kolléganőjének.
 
Korábbi ünnepi megemlékezéseink alkalmával mindig elmondtam, fontosnak tartom, hogy a 21. századi ’48-as ünnepeink ne csak egy történelmi dátumra való visszaemlékezés legyen. 1848 persze a magyar történelem legfényesebb csillaga, de egyben örök ellenőrzőpont is számunkra. Ellenőrzőpont, ami felvillanyozza lelkünket. Rá kell kérdezni, legalább évente egyszer, hogy a Szabadságharc által vérrel szívbe írt európai, egyetemes szabadságjogok maradéktalanul érvényre jutnak-e.  A magyar nemzet legszebb virágcsokrát, az 1848-as szabadságjogokat igenis 2010-ben is tűzzel-vassal, ésszel-erővel védenünk kell, annak hiánytalan meglétét figyelő tekintettel óvni vagyunk kötelesek. Ez az egyik legfontosabb kötelesség, amit szem előtt tart egy hazafi.
 
Hazafi. Az államférfi fogalmának és tartalmának kiürüléséről már több alkalommal szóltam. A hazafi fogalma, jelentem, még nem üres. Egyre többször, nap mint nap találkozom a fogalom színtiszta megnyilvánulásával. Igenis, vannak ifjak és megtörtnek látszó, napi robottól kiégett, lelkükben suhancok, akik tiszta kézzel, országra-világra nyitott elmével, még tenni akarnak és tudnak Magyarországért. Akik ha lendületet is vesztettek mostanában, de hitet nem. Szívük helyén maradt.
 
Beszélnünk kell erről a roppant erőforrásról! Miért beszélni kellene róla? – kérdezhetik sokan, első ránézésre joggal -, hiszen a roppant akaratról és érzelemről, a hazaszeretetről nem beszélni kell, hanem ugye tettek kellenek. Igen, tettek kellenek, de a tett hevében is tisztán kell látnunk. Nem elég, hogy a fogat roppant erővel megrántja a kocsit, látni kell azt is, hogy merre visz minket – vagyis az ország szekerét.
 
            Látnunk, éreznünk kell, hogy Magyarország 2010 tavaszán, a kortárs magyar történelem, vélhetően egyik legnagyobb változása előtt áll. Együtt, a többség józan erejével talán kiszabadítható országunk a majd egy évtizede tartó helyben futásából, abból a hipermodern díszletekkel eltakart posványból, amelybe nemcsak lábunk és sorsunk, de lelkünk is majdnem elsüllyedt. A fullasztó bajok felszíne már nem csupán a nyakunkig ér: szánkat is eltakarja, hiszen mindegy mit mondunk. Kiabálunk, megunjuk, oszt hazamegyünk, ugye… Orrunkig ér a bajok tengere. Rossz szó a tenger, hiszen az még tiszta. Van erre más szó, de szóljunk illőn tizenötödikén. Egyedül a feltartott kezünk látszik. Segítséget kér.
 
            Be kell látnunk, tudnunk kell: segítség, külső segítség nincs – nem lesz. ’48-ban sem volt, ’56-ban sem volt. Van néhány úszóbajnok, akiknek kezük megfogható a bajok tengerében. Szinte minden közösségben van. Az életmentő feladat: meg kell találnunk egymás kezét. Meg kell találnia a bajnokok kezét a fuldoklóknak – erősnek a gyengét, elbotlónak a szálfaegyenes segítőt. Ma, 2010-ben ezt is jelenti ’48 szelleme.
 
            Meg azt is, hogy tisztán lássunk. Tisztán lássuk, hogy a hangos, erőszakos segítségnyújtó, most épp nemzeti színűre festett, egy éve mikroszkóppal sem látható kezek csoportja ma milyen eredményesen befolyásolja a változásra szomjazó, főként fiatal tömeget. Tisztán kellene látnunk, hogy a tiszta erő színváltó-politikája tiszta erővel téveszt meg minket! Fel kell, hogy tűnjön az alapvetés: Magyarország akkor is a magyaroké, ha azt nem írjuk óriásplakátra.
 
Tisztán kellene látnunk, hogy e nyomorultul sikító hangot megütő csapat ugyanakkor történelmi jelentőségű csomagot nyújt felénk. Nincs külső szándék, módszer, amellyel összerendezhető az, ami most egy helyre tart. Szétnézve az erőszakos hangoskodók között, még a rövidlátó is könnyen észreveheti, szemüveg sem kell hozzá, hogy nem a szél, hanem az érdek hordott össze minden demokratikus erővonalról lepattanó elemet. Az esélytelenek érdekcsapatában látható olyan, akinek hamisított Gucci zakójából, a laposüveg mellől még most is kilóg a vörös párttagkönyv, mint az újkori magyar demokrácia elképesztően nagy lólába, vagy olyan is akad, aki a 3/2-es súgócsapat tanulatlan tisztje, ugyanakkor jelenleg a magyar gazdaság harsány fejlesztőjeként aposztrofálja magát önmaga kiadványaiban. No, de legyünk már egy kicsit nagyvonalúak! Nem véletlen szól fülünkbe időnként még most is oly erővel, hogy a múltat végképp el kéne már törölni… Nem „köll” azt firtatni ugyebár!
 
És persze nem szabad elfelejtenünk a megtévesztettek népes táborát. Köztük sok a fiatal, a harsány szókimondást kereső. Keresésük természetes és fiatalos. Meg kell érteni őket, és ködlámpát kell gyújtanunk nekik. Ha tisztán látnak, majd tisztán cselekednek, az eszük megvan hozzá.
 
Az esélytelenek érdekcsapatának mostanában semmi sem drága a hatalom apró morzsájáért. Az elmúlt évek tragikus kormányzása és a hatalom megtartásáért folytatott botránygerjesztő cselekmények teret adtak és felhizlaltak egy, az ország testében rákos gócként éktelenkedő, politikai csoportosulást. Valóban radikálisok. Radikális hatalomszerzést folytatnak. Ehhez jó a jelmez, jó a díszlet, jó nagy a hangerő, és még pénzügyi muníció is van. A szupermodern néphülyítés térnyeréséhez persze jó média szükséges. Elég kicsit rombolni, zsidózni, cigányozni, buzizni, kiabálni, bakancsot húzni és jön a közszolgálati és a kereskedelmi média… Egyszerű ez – mondta József Attila is: „Lement a nap nyugaton, feljött a nap keleten. Egyszerű ez, él az, aki eleven.”
 
Félek attól, hogy rossz szokásainkhoz híven, megint utólag vesszük észre, kik ők valójában és milyen érdekek bújnak meg a villámsebesen épített barikád mögött.
 
1848 emléke kristálytisztán jelzi a magyar demokrácia útját. Most nagy szükség lenne a tiszta, higgadt, művelt elmék közbenjárására, szavára, tettére. És erős kezekre, hogy eltolják Magyarország ügyeitől a hőbörgő, nagyotmondó erőszakot. A nemzet íróasztaláról le kell söpörni a gyanús iratgyűjtőbe bújtatott megtévesztő lapokat.
 
Igen, szerencsés is lehet, hogy a pillanatnyi érdekek összehordták, csomagba rendezték ezt a politikai hulladékot! Jól látható, jól hallható, jól megkülönböztethető csomag ez. Egy mozdulattal be lehetne kötni a fekete csomag száját, és ki lehetne dobni a magyar demokrácia szemétgyűjtőjébe!
 
Kedves Hazafiak, Tisztafejű Polgárok! Egyre azonban vigyáznotok kell, vigyáznunk kell: Ez a politikai hulladék, ez a csomag, veszélyes hulladék!
 
Éljen a magyar demokrácia, éljen a szabadság!
 
 
Halász Gábor, Budapest, 2010. március 15.
Dr. Gulyás Gergely: „Igazságszolgáltatás alkotmányos keretek között, avagy követi-e büntetés a politikai bűnöket?”
BEVEZETÉS
Előadásom címe – „Igazságszolgáltatás alkotmányos keretek között, avagy követi-e büntetés a politikai bűnöket?” – a címben szereplő kérdés eldöntendő, mégis ahhoz, hogy igennel vagy nemmel lehessen rá felelni, a büntetés fogalmát és természetét tisztázni kell. A politikai bűnöket minden esetben büntetésnek kell követnie. Egy gyenge kormányzás következménye a demokratikus országokban az, hogy a választópolgárok leváltják azokat, akiknek korábban bizalmat szavaztak. Ez politikai büntetés, ami a politika természetéből adódik és a demokrácia lényege.
Ha pedig egy kormányzó párt teljesítményével még azok is elégedetlenek, akik korábban rendszeresen a kormányon lévő politikai oldal szavazói, illetve támogatói voltak, akkor az adott pártot az a veszély fenyegeti, hogy nem csak egy választást veszít el, hanem soha többé nem lesz képes arra, hogy választ nyerjen. Igaz állítás, hogy a választói memória szelektív, az viszont már tévedés, hogy az emberek politikai emlékezete csak néhány hónapra nyúlik vissza. Az elmúlt választások során Magyarországon is többször megtapasztalhattuk, hogy egy-egy szerencsétlen döntésből még 7-8 évvel később is politikai tőkét lehet kovácsolni. Ezért ha egy kormányzati időszak úgy marad meg az emberek emlékezetében, mint kizárólag rossz döntések sorozata, összességében az ország drámai hanyatlásának időszaka, akkor a hatalmon lévőkkel kapcsolatosan beleég az emberekbe, hogy velük nem lehet. Ez egy demokráciában nem eredményezi azt, hogy a másik oldal örökös bérletet vált a kormányzati hatalom birtoklására, csupán annyit, hogy a korábban egy politikai oldalt megjelenítő párt helyére jó eséllyel egy másik lép. Így a legsúlyosabb politikai büntetés nem a hatalomvesztés, hanem az, hogy a kormányzati hatalommal visszaélő párt a hatalom visszaszerzése lehetőségének is örökre búcsút mondhat. Ha tehát a kérdés csak úgy merül fel, hogy követi-e büntetés a politikai bűnöket, akkor azt kell válaszolnunk, hogy a nyilvánvaló, a társadalom egésze előtt ismert politikai bűnöket súlyos politikai büntetés kell, hogy kövesse, és ez nálunk a közeljövőben minden jel szerint be is fog következni.  
Már nincs olyan helyi, illetve országos választás vagy népszavazás, ahol a kormánypártnak vagy jelöltjének esélye lenne a győzelemre, sőt számukra szinte kivétel nélkül elkerülhetetlen a megalázó vereség. Ma már mindenki azt gondolja, hogy 2010 tavaszán Magyarországon a jelenlegi ellenzék által uralt országgyűlés és kormány alakul majd.
A súlyos politikai büntetés szükséges, azonban Magyarországon önmagában már nem elégséges. A rendszerváltozás óta először tapasztalhatjuk azt, hogy az emberek maguk is olyan súlyosnak tartják az ország állapotát, hogy gyors javulást szinte senki nem remél. Ennek következtében a korábbi jólétet hozó választási ígéretek helyére a számonkérés iránti társadalmi elvárás lép.
Joggal tehetjük fel a kérdést, miért? Miért gondolják úgy az emberek, hogy az elmúlt kormányzati időszak nem zárható le azzal, hogy az országot eddig kormányzó politikai elit – nevesítsük most már őket: a szocialista párt és szatellit szervezetei – egyszerűen csak megalázó választási vereséget szenvednek, és a belátható időn belüli visszatérés esélye nélkül kényszerülnek távozni a hatalomból. A számonkérés társadalmi igénye és a felelősségre vonás lehetséges jogalapja általánosságban ugyanannak a két kérdésnek a megválaszolásában rejlik: mit tettek és milyen szándékkal tették?
MIT TETTEK?
Kezdjük az első kérdéssel: mit tettek? Nem túlzás azt állítani, hogy hazánkban az elmúlt 7 és fél év MSZP-SZDSZ kormányai a gazdaságpolitika, az alkotmányos alapjogok érvényesülése és az állami intézmények működése terén saját kormányzati időszakukon messze túlmutató károkat okoztak.
gazdaságpolitika
A gazdaságpolitika területén a tények a következők: a magyar államadóság nemzeti össztermékhez viszonyított aránya a 2002-es hatalomváltáskor volt 53%-ról a kormányváltás várható időpontjára 90 % körülire nő, de már most is jelentősen meghaladja a 80 %-ot. A munkanélküliség 10 % fölötti, gazdasági növekedés nincs. A 7 % körüli csökkenés még a szocialista mentsvárnak tekintett világgazdasági válság időszakában is az egyik legrosszabb adat a régióban és a gazdasági növekedés már a gazdasági világválságot megelőző években is stagnált; ugyanabban az időszakban, amikor Közép-Európa hasonló sorsú országaiban; Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában vagy Romániában a gazdaság bővülése éveken át 6 és 10 % között volt. Az euró bevezetésének időpontja ma már csak kabaré tréfákban merül fel, noha 2002-ben egy hazugságoktól hemzsegő kampányban is politikai kompromisszum volt arról, hogy a közös európai valuta 2006-ra bevezethető. Magyarországot 2008 őszén csak az Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió együttes és gyors segítsége óvta meg attól, hogy államcsőd következzen be, ami a gyakorlatban a rendszeres állami juttatások, a nyugdíj a családi pótlék és a szociális segélyek elmaradásával, ennek folytán a magyar társadalom hónapról hónapra élő széles rétegeinél beláthatatlan, generációk óta nem tapasztalt következményekkel járt volna. A megalázó helyzetben kapott segítséggel az ország megúszta a legrosszabbat, de ezzel egyidejűleg pénzügyi szuverenitását veszítette el. Ma a pénzügyminiszter azzal dicsekszik és érvel, hogy a jövő évi költségvetés azért megalapozott, mert a Nemzetközi Valutaalap munkatársai szabadon járnak-kelnek a minisztériumban, és bármibe belenézhetnek. Legfeljebb azzal az akasztófahumorral vigasztalhatjuk magunkat, hogy a szocialistáknál valószínűleg még az IMF is humánusabb pénzügypolitikát folytat. A gazdasági helyzet ma is akkut. Az államadósság folyamatosan növekszik, mivel az államnak úgy sincs elegendő bevétele, hogy az adóelvonás mértéke az Európai Unió 27 tagállamából kizárólag Belgiumban magasabb a magyarnál.
emberi jogok
Az emberi jogok érvényesülése terén, ha lehet még súlyosabb a helyzet, ráadásul ez nem is anyagi kérdés. Mivel ma az emberi jogok világnapja van, ne feledkezzünk meg arról, hogy az alapvető szabadságjogokat az ember nem az államtól kapja, azok velünk születnek. Az állam csak érvényesülésüket köteles biztosítani. Ehhez képest Magyarországon több mint másfél évtizeddel a rendszerváltozás után sok tekintetben önkényuralmi gyakorlat vált uralkodóvá, helyenként a 80-as évek második felének kommunista diktatúrájánál brutálisabb előadásban. A 2006 őszi rendőri erőszak – mellyek még részletesen foglalkozni fogok - máig egyre nagyobb számban ismertté váló esetei alapjaiban rázták meg a jogállamba vetett hitet, úgy, hogy az döntően éppen a felelősségre vonás elmaradása miatt a mai napig sem állt helyre. Az alkotmányos alapjogok korlátozása a politikai diskurzusban már 2002-ben megkezdődött, amikor a frissen hatalomra került kormánypártok a demokrácia elidegeníthetetlen részét képező gyülekezési jog alkotmányos keretek közötti békés gyakorlását utcai politizálásként kezdték jellemezni. A rendőrség már 2002 decemberében példátlanul erőszakos módon lépett föl azokkal szemben, akik békésen, a gyülekezési jogukkal élve kívántak hangot adni azon véleményüknek, hogy Erdély elcsatolásának évfordulóját a magyar kormányfőnek nem kell Budapest szívében a román miniszterelnökkel együtt pezsgős koccintással megünnepelni. Ugyanez a gyülekezési jog korlátozás folytatódott az akkori miniszterelnök háza előtti tiltakozás rendőri erővel történt feloszlatásakor. E két eset közül az utóbbiban a magyar, előbbiben az Európai Emberi Jogi Bíróság állapította meg a rendőri fellépés jogsértő voltát. De még ilyen előzmények után sem gondolta senki, hogy megtörténhet az, amire 2006 őszén sor került. A szabadságtól való minden alap nélküli önkényes megfosztása százaknak, amely ráadásul együtt járt a koholt vádak alapján ártatlanokkal szemben indult büntetőeljárások fenyegetettségével, végképp eloszlatta azt az illúziót, hogy ha a rendszerváltozás a remélt jólétet nem is hozta el hazánknak, legalább a szabadság és a jogállam megkerülhetetlenné vált. Ne feledjük el, a bűncselekményeket rendőrök követték el, de a gyorsított eljárások során, illetve az előzetes letartóztatások indítványozása és elrendelésekor első fokon az ügyészi és a bírói szervezet is csődöt mondott, ahelyett, hogy e kulcsfontosságú pillanatban alkotmányos jogállásuknak megfelelően a jogállam biztosítékaként működtek volna.
állami szervek
Az általánossá vált felelőtlenség és korrupció miatt mára az államigazgatás teljes szervezetrendszere került válságba. A közigazgatás szétesett, az állam alapvető funkcióit sem képes ellátni. A rendteremtés ígéretével fellépő magánhadseregek még akkor is társadalmi támogatottságra számíthatnak, ha ezzel az állami erőszak monopólium alkotmányos garanciája semmisül meg. Az állam saját polgárai biztonságának és védelmének szavatolása terén csődöt mondott. A büntetőjogi terminológiában kisebb értékűnek minősülő vagyon elleni bűncselekmények számában a valóságban bekövetkezett drámai mértékű növekedést a statisztikák csak részben igazolják vissza, de Magyarországon ma igazabb, mint valaha a churchilli megállapítás: „csak azoknak a statisztikáknak hiszek, amelyeket magam hamísítottam”. Miért van ez igy? Különösen vidéken a kisebb értékre elkövetett lopások miatt a károsultak már feljelentést sem tesznek. A feljelentés nem csak azért marad el, mert a kormánypártok a vagyon elleni bűncselekmények alsó küszöbét 10 ezerről 20 ezer forintra emelték, és ezzel érdemi szankció nélküli szabálysértéssé minősítették a korábban még bűncselekménynek minősülő cselekedeteket, hanem elsősorban azért, mert esély sincs arra, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket. Eközben a büntetőeljárások elhúzódása az ügyek döntő többségében – főleg a gazdasági jellegű bűncselekmények terén – azt eredményezi, hogy időben olyan mértékben különül el a bűntett a büntetéstől, hogy annak visszatartó ereje még akkor is csekély lenne, ha elkerülhetetlenül bekövetkezne. Elkerülhetetlennek azonban ma csak az eredménytelenség tűnik. Gondoljunk bele, hogy egy olyan kiemelt szocialista szálakkal átfont büntetőügyben, mint amilyen Kulcsár Attila ügye a 2003-ban indult büntetőeljárásban jövő tavasszal a Fővárosi Ítélőtábla minden valószínűség szerint úgy határoz majd, hogy meg kell ismételni a teljes elsőfokú eljárást. Egy kiemelt rendkívüli közérdeklődésre számot tartó ügyben körülbelül 8 évvel a büntetőeljárás megindulása után újból elkezdődhet majd az elsőfokú eljárás. Ma a politika azzal befolyásolja a bíróságot és az ügyészséget, hogy a működéshez minimálisan elegendő forrásokat sem biztosítja.
Aligha lehet vitatni, hogy a társadalom elvárása jogos: akik az országot ilyen helyzetbe hozták, vállalják érte a felelősséget is. A társadalmi igény, és különösen az ellenzéki pártok jelenlegi szavazótáborának várakozása egyértelműen a büntetőjog területén keresi a megoldásokat. És kénytelen vagyok ezt egy jogilag nem értelmezhető, sőt jogászhoz méltatlan állítás alapján magam is osztani. Ha mindazt, ami Magyarországon a politika legmagasabb szintjein az elmúlt években történt, büntetlenül véghez lehetett vinni, akkor a büntető törvénykönyvet nyugodtan a szemétbe dobhatjuk.
A felelősségre vonás indokoltságának ékes bizonyítéka az ország jelenlegi állapota.
KONKRÉT PÉLDÁK
Az általánosságokon túl nézzünk néhány konkrét esetet, olyanokat, ahol joggal merül fel a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja. Kezdjük az emberi jogokkal, annak ellenére, hogy mindannyian tapasztaljuk, hogy a társadalom ingerköszübét sokkal előbb érik el a korrupciós ügyek, mint a szabadságjogi sérelmek. Ma Magyarország polgárai sokkal inkább szenvednek a szegénységtől, mint a szabadság hiányától vagy korlátozásától, ami az átlagos életszínvonal ismeretében nem csoda. Mégis érdemes mindenkinek a figyelmét felhívni arra, hogy azokban az országokban, ahol a természeti erőforrások tárháza nem biztosítja automatikusan a gazdagságot, ott a jólét szinte mindig együttjár az alapvető szabadságjogok érvényesülésével.
2006. OKTÓBER 23.
Itt engedjék meg, hogy kiemelten és részletesen foglalkozzak 2006 őszével, nemcsak azért mert sokak emlékezetében élénken élnek az akkor történtek, hanem azért is, mert máig nem évültek el. Ami 2006 őszén, és különösen október 23-án történt, az nem maradhat következmények nélkül. A fő felelősség azonban nem a végrehajtóké, hanem azoké, akik parancsot adtak a bűncselekmények elkövetésére.
Nem kell a logika területén zseninek lenni ahhoz, hogy bárki belássa, hogy a törvényeket többnyire betartani igyekvő rendőrök százai a brutális bűncselekményeket kizárólag parancsra követhették el. Félreértés ne essék, a rendőrök oldalán sem mentesülhet senki a felelősség alól azzal, hogy parancsra cselekedett, mivel a bűncselekmény elkövetésére felhívó parancsot a beosztott rendőr is köteles megtagadni. A parancsnoki felelősség azonban kiemelkedő: mivel a rendőrökre a katonákra vonatkozó eltérő büntetőjogi szabályok irányadók, így a parancsot adó személy az elkövetett bűncselekményért nem felbujtóként, hanem az elkövetőhöz hasonlóan tettesként felel. 
Egyáltalán nem folyt nyomozás arról, hogy milyen motiváció vagy utasítás alapján gondolták úgy a máskor általában törvényesen intézkedő rendőrök, hogy ezúttal büntetlenül követhetnek el bűncselekményeket. Vagy a kérdést másképpen megfogalmazva: józan ésszel feltehető-e, hogy a törvények betartására felesküdött rendőrök százai, több különböző helyen, egymástól teljesen függetlenül, egyidejűleg, véletlenszerűen intézkedtek soha korábban nem tapasztalt, törvénytelen brutalitással a védtelen és békés polgárokkal szemben? És vajon elképzelhető-e, hogy semmilyen összefüggés nincs e törvénysértő cselekmények és a felderíthetetlenséget eredményező, szintén törvénysértő azonosíthatatlanság között? Ma ezekre a kérdésekre csak három szervezet válaszol igennel: a kormány és a rendőrség, amelyek ezt állítják, és az ügyészség, amely pedig elhiszi. Pedig a pártatlan, okszerű, logikus és jogilag is szakszerű válasz csak az lehet: a rendőrök kizárólag utasításra cselekedhettek. Véleményem szerint az ügyészség durva szakmai hibát követett el, amikor Bene László akkori országos rendőrfőkapitányt nem gyanúsította meg, annak ellenére, hogy ő volt az, akinek a rendőrségi törvénnyel ellentétes utasítása lehetővé tette, hogy a rendőrök azonosíthatatlanul kövessenek el bűncselekményeket. Miután az azonosítószám hiánya a bűncselekmények elkövetésénél szándék-erősítőleg hatott, ezért az országos főkapitányi utasítás a pszichikai bűnsegédlet iskolapéldája. Az a tény, hogy az ügyészség a rendőrségi vezetők közül senkit sem gyanúsított meg, sőt a parancsnoki felelősség kiderítésére tudomásom szerint még ismeretlen tettes ellen sem folyt nyomozás jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a 2006 őszén történtek mindmáig feltáratlanok maradtak.
Mindent meg kell tenni azért, hogy azok, akik védekezésre képtelen állapotban lévő személyeket aláztak és vertek meg, csontjukat törték vagy szemüket lőtték ki, a magyar jog szerint végrehajtandó szabadságvesztéssel feleljenek tettükért. A nyomozás, a vádemelés és az ítélethozatal ugyan továbbra is a rendőrség, az ügyészség és a bíróság dolga lesz, de okkal bízhatunk abban, hogy ha már nem azok fogják irányítani a rendőrséget, akik személyesen is felelősséggel tartoznak az akkor történtekért, az olyan új információkat és tanúvallomásokat eredményezhet, amelyek alapján a felfüggesztett vagy megszüntetett büntetőeljárások eredményesen folytathatók. Azt is rögzítenünk kell, hogy a kormánynak a rendőrségi törvény alapján utasítási joga van az országos rendőrfőkapitányon keresztül a rendőrség felett. Az akkori miniszterelnök és a rendészeti miniszter ebben az időben több alkalommal személyesen találkozott a rendőri vezetőkkel, ezért indokolt annak vizsgálata is, hogy ekkor ők milyen utasításokat adtak. Nyilvánvaló, hogy a felettesekre vonatkozó terhelő tanúvallomásokat csak a büntetőjogi felelősségre vonás közvetlen fenyegetettsége eredményezhet, ezért jó okunk van azt remélni, hogy ha néhány esetben sor kerül az elkövetők meggyanúsítására vagy vád alá helyezésére, az olyan dominóhatást fog kiváltani, amely még a sor végén, illetve a piramis tetején állókat megrengetheti.
A gyülekezési jog, a véleménynyilvánítás, és a sajtó szabadsága
Az emberi jogok megsértésének legdurvább példája nyilvánvalóan 2006 ősze. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ez csak egy folyamat legemlékezetesebb és legsúlyosabb állomása volt. Megelőzték és mai napig kísérik a gyülekezési jog, véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának drasztikus, és részben törvénytelenül, részben törvénymódosításokkal elérni kívánt kísérletei.
Rendszeres kormányzati gyakorlattá vált a kellemetlen kérdéseket feltevő újságírókkal szembeni szóbeli, vagy akár vétlennek álcázott fizikai inzultus és szintén példátlan a titkosszolgálatok oknyomozó újságírókkal szembeni fellépése.  A vélménynyilvánítás szabadságának korlátozására irányuló kormányzati szándékot több esetben csak a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság együttes fellépése hiúsította meg. A szocialisták törvénymódosítással kívánták és kívánják a mai napig elérni, hogy a politikájuk elleni radikális tiltakozókkal szemben a büntetőjog eszközeivel léphessenek fel. A demokratikus politikai kultúra próbája, hogy a társadalom és a politikai elit különbséget tud-e tenni a sértő, lealacsonyító, vagy ok nélkül bántó, illetve a nyíltan gyűlöletre uszító vélemények között. Míg a demokratikus elkötelezettség és a politikai kultúra tisztelete az előbbiekkel való azonosulást is kizárja, addig büntetőjogi következményei csak a véleménynyilvánítás olyan szélsőséges formáinak lehetnek, melyek objektíve alkalmasak arra, hogy másokat erőszakos magatartásra indítsanak.
 
A gyülekezési jog gyakorlásának mércéjét pedig a mai napig nem a gyülekezési törvény, hanem a kordonok és rendőrség vélhetően politikai alapon meghozott döntései határozzák meg, melyekkel szemben ma a törvény által biztosított felülvizsgálat semmibevétele folytán érdemi jogorvoslati lehetőség sincs.
 
KORRUPCIÓ
Az alapjog-korlátozás következmények nélkülisége elmossa a demokrácia és a diktatúra közötti határvonalat. A mai napig széles rétegeit tekintve szegénységben élő magyar társadalmat azonban még ennél is negatívabban érintette az a minősíthetetlen korrupció, amely nem csak Magyarországon, hanem valószínűleg Európa újkori történelmében is páratlan. Ennek következménye az, hogy az emberek állammal szembeni bizalma megszűnt, saját politika vezetőiket kevesebbre értékelik, mint valamely rablóbanda vezetőit, mert míg azok az egyéneket károsítják meg, itt a közösség egésze szenvedett kárt. Magyarországon nem az elmúlt nyolc évben keletkezett probléma a szürke-, illetve feketegazdaság, de ennyi, részben belekényszerített ember soha korábban nem tartozott ebbe a szférába, amely az állami csődhelyzet és becsületvesztés időszakában egyszerre lett tömeges érvényesülési kényszer és érdem.
Az Európai Uniótól érkező támogatások rendszere átláthatatlan, e területen még a konkrét gyanú megfogalmazásáig is nehéz eljutni. Az azonban biztos, hogy az ország állapotán nem látszik e százmilliárdos összegek felhasználása, az uniós pénzekből támogatott kutyakozmetika és 40 centi magas kilátó uniós pénzból való támogatása pedig kizárólag büntetőeljárás keretében értékelhető. A kormány az uniós pénzek feletti flügyeletet 2006-ban egy évre még a parlamenti ellenőrzés alól is kivonta, azt abban az időben a jelenlegi miniszterelnök kormánybiztosként felügyelte.
Három terület mindenképpen kiemelésre érdemes, amelyről bőven áll rendelkezésünkre információ és jó példája az állam gyengeségének, korruptságának és abnormális működésének. Ilyen a közbeszerzési törvény, az állami vagy önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok működése, illetve vezetőik fizetése, valamint az állami vagyonfelélés. Az említett konkrét területeken nem csupán arról van szó, hogy a kormányzati gyakorlat elfogadhatatlan, hanem a jogi szabályozás hiányosságai folytán a rendszerben kódolva van a korrupció.    
Közbeszerzés
Tipikusan ilyen a közbeszerzés. A közbeszerzési jogszabályok lényege a világ összes országában az, hogy a törvényben meghatározott eljárás betartása esetén a keretek közé szorított verseny egyszerre garantálja a minőséget és az olcsóbb árakat. A magyar közbeszerzési törvény hatálya alá eső intézményekben a világon egyedülálló módon azt tapasztalhatjuk, hogy az állítólagos verseny és a nagy mennyiségű beszerzés ellenére egy-egy terméket sokszor másfél-kétszer drágábban szerez be az adott intézmény közpénzből, mint amennyiért ugyanazt egy egyszerű bevásárlás során végfogyasztóként bármikor megvásárolhatna. Amikor korrupcióról beszélünk, akkor abba nem csupán a hanyag vagy a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállása tartozik bele. Korrupció minden olyan, esetleg törvényes, de tisztességtelen haszon, amelyen keresztül az állam bármilyen termékre vagy szolgáltatásra drágábban tesz szert, mint amennyiért azt valóban tisztességes piaci versenyben beszerezhetné. Ebből a szempontból vizsgálva a jelenlegi közbeszerzési törvény teljesen alkalmatlan arra, hogy a tisztességes versenyt biztosítsa, viszont maximálisan megfelelő ahhoz, hogy az állami beszerzések indokolatlan költségességére vonatkozó kritikákat el lehessen hárítani azzal, hogy a megrendelő állami szerv a közbeszerzési törvény szerint járt el. A korábban a szocialisták miniszterelnök jelöltjeként megnevezett Vértes András által vezetett Gazdaságkutató Intézet idén novemberben publikált felmérése szerint „A korrupció a hazai közbeszerzési eljárások 66-75 százalékát befolyásolja, és becslések szerint a közbeszerzési árakat 25 százalékkal drágítja” Ha figyelembe vesszük - és ezt is ugyanez a felmérés rögzíti - hogy a 2008-as évben a közbeszerzések értéke 1600 milliárd forint volt, akkor éves szinten 300-400 milliárd forint körülire tehető csak annak a korrupciónak a mértéke, amely a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó eljárások során történik. Eközben 4-ből 3 eljárás során a pontozás egyetlen szempontja a kenőpénz összege. A jelenlegi közbeszerzési törvény kizárólag arra alkalmas alkalmas, hogy jogszabályi kereteket teremtsen a korrupció fedezésére és elfedésére.
Állami és önkormányzati gazdasági társaságok
Külön szabályozást igénylő problémakör az állami vagy önkormányzati gazdasági társaságok működése. Mindennapi probléma a közpénzfelhasználás kapcsán, hogy amikor részben vagy egészében állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokról derül ki, hogy jelentős pénzek tűntek el vagy vándoroltak valós teljesítés nélküli álmegbízások keretében magánszemélyekhez, akkor ezt semmilyen büntetőjogi felelősségre vonás nem követi. Ha ilyen esetekben fel sem merül, hogy e vállalatok felügyelőbizottsági tagjainak a börtönbüntetéssel is számolniuk kell, akkor a politikai holdudvar kifizetésén kívül mi értelme van a felügyelőbizottságoknak. Ha csak a közelmúltbeli a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, illetve a BKV-nál történt gyalázatos közpénz-pazarlásra gondolunk, egyik esetben sem fordult elő, hogy az e felügyelőbizottságokban havi több százezer forintért ülőktől megkérdezzék, milyen formában gyakorolták ellenőrzési jogosítványaikat abban az időben, amikor a cég közpénzek milliárdjait elherdálva jelentős veszteségeket felhalmozva működött. Ezek az esetek egyszerre vetik fel a társasági törvény és a Büntető Törvényköny módosításának szükségességét.
E botrányok nyilvánvaló okozója a gátlástalanság és az ezt lehetővé tévő átláthatatlanság. Újra és újra hangsúlyozni kell a közérdekű adatok nyilvánosságának és egyértelmű meghatározásának fontosságát. Szélesebb körben és még világosabban – ha kell taxatív felsorolással - kell meghatározni, hogy melyek azok az adatok, amelyek közérdekűnek minősülnek. Tűrhetetlen, hogy akár egy állami résztulajdonban álló cég vezetőjének, akár egy állami fenntartású egyetem rektorának fizetése ne legyen nyilvános és bárki számára hozzáférhető adat. A jelenlegi szabályozás módosításra szorul, mert jelenleg az eltitkolás egyetlen szankciója egy hónapokig tartó per, melynek végén, ha az igényelt adatot a bíróság is közérdekű adatnak minősíti, megismerhetővé válik az, aminek már kezdettől fogva nyilvánosnak kellett volna lennie. A törvénytelenség elkövetőjének tehát semmilyen többlet jogkövetkezménnyel nem számolnia. Olyan ez, mintha a tartozást az esedékességet követően bármikor, kamatmentesen vissza lehetne fizetni. A jelenlegi helyett olyan szabályozásra van szükség, mely a közérdekű adatok eltitkolását a nyilvánvaló esetekben automatikusan büntetőjogi szankcióval sújtja. A közpénzekkel való gazdálkodás átláthatósága nélkül az állammal szemben végtelenül megrendült közbizalom helyreállítása nem képzelhető el.
Vezetői fizetések
Itt kell szólni egy másik, az állampolgári kedélyeket egyértelműen és joggal borzoló ügyről, az állami tulajdonú cégek vezetőinek fizetéséről. Hogy elkerüljük a demagógia vádját, mindenekelőtt érdemes megismerni, milyen érvek állnak szemben egymással. Egyfelől a társadalom jogos igénye, hogy egy sok tekintetben szegénynek mondható országban az állami kinevezésekkel megszerezhető állásokban ne lehessen 3, 5 vagy 7 milliós havi jövedelemre szert tenni. Ezekben az esetekben nem a szűken vett közigazgatásban elérhető fizetésekről van szó, mert a miniszteri, sőt a miniszterelnöki fizetés is lényegesen kevesebb ennél, és még közép-európai összehasonlításban sem tekinthető magasnak. Azonban az állami cégvezetők, mint például a Posta, a BKV vagy a Fejlesztési Bank vezetői, illetve a pénzügyek területén szabályozási vagy felügyeleti hatáskörrel rendelkező állami szervek – mint a PSZÁF vagy az MNB - egyértelműen ebbe a körbe esnek. Éppen ezért az ilyen tisztségek betöltői azzal érvelnek, hogy a magánszektorban hasonló beosztásban még az államinál is magasabb jövedelmek érhetők el. Szembekerült tehát a társadalom átlagos életszínvonalából adódó értékítélete és egy szűk gazdasági vezető elit saját tapasztalati és megszokott munkafeltételei. Nem akarom az egyértelműen népszerűbb álláspontra helyezkedve eldönteni, hogy kinek van igaza, vannak azonban olyan szempontok, amelyeket e vita eldöntésekor és az ennek megfelelő új szabályozás kialakításakor nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az állai szféra, és itt ezalatt nem csupán a közigazgatást, hanem a tágabb értelemben vett közszolgáltatást nyújtó, részben vagy egészben állami tulajdonú cégeket is értem, a maga egészében a közszolgálat színtere. A versenyszféránál alacsonyabb jövedelmeket a kiszámítható munkahely, az állam által biztosított munkafeltételek és a személyes kockázatvállalás hiánya ellensúlyozza. Ha a közszféra és a magánszféra vezetői jövedelmei közötti különbség áthidalhatatlan, valóban jogosnak tűnő érv, hogy ennek következménye kontraszelekció lesz. Az elmúlt évek során azonban alig láttunk arra példát, hogy az állami szférában is a magánszférához hasonlóan megfizetett gazdasági társaságok vezetői e juttatásokért cserébe bármennyivel is jobb teljesítményt nyújtottak volna, mint bármely más átlagosan fizetett köztisztviselő. Ennek sokkal inkább az ellenkezője igaz. Azt mondhatjuk, hogy egy abszolút hozzá nem értő, vezetői tapasztalattal nem rendelkező köztisztviselő legalábbis kevesebb kárt okozott volna, ha a tisztesség és a becsület minimumával rendelkezik. Hiszen nem csak elfogadhatatlan és a magángazdaság szabályaival is ellentétes, de tisztességtelen és becstelen is, hogy az állami cégeknél az eredményektől függetlenül osztanak jutalmakat. Álláspontom szerint az állami szférában jogszabályban kell megtiltani a mindenkori államfői tiszteletdíjnál magasabb fizetést. Az állami tulajdonú gazdasági társaságok esetén ez a korlát legfeljebb a társaság eredményességének függvényében tágítható, de a végső plafont e területen is jogszabályi szinten kell rögzíteni.
Vagyongazdálkodás
Az elmúlt évek állami vagyongazdálkodását a felsorolás végére hagytam, de a gyakorlatban valószínűleg ezen a területen lesz a legtöbb bűncselekmény tetten érhető. Alig került sor olyan komolyabb értékű állami ingatlan értékesítésére, ami ne vetette volna fel a bűncselekmény gyanúját. Az út a soha meg nem valósuló kormányzati negyedre elpazarolt milliárdoktól Terézvároson és Sukorón át egészen Moszkváig vezet. Utóbbi helyen a kormánynak az állami tulajdonban álló nagyértékű ingatlanra olyan vevőt - egy luxemburgi off-shore céget - sikerült találni, aki már akkor kifizette a vételárat, amikor még ki sem írták az ingatlan értékesítésére vonatkozó pályázatot. A baj csak az, hogy lettek volna más vevők is, akik legalább 5-10 milliárd forinttal ajánlottak többet. A magyar államot a magyar állam képviseletében eljáró szélhámosok bűncselekményének következtében egyetlen ingatlan értékesítésén több mint ötmilliárd forint kár érte. A már a formára sem adó gátlástalan korrupciót a külügyminisztériumnak és a pénzügyminisztériumnak a felelősséget egymásra hárító gátlástalan hazudozása követi. És ugyan már különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen az ügyészség is nyomoz, a kormány mégsem nyilatkozik arról, hogy ki döntött az értékesítésről.
A mit tettek kérdésére bőséges választ sikerült adni. Röviden: az emberi jogsértések, a korrupció és a pazarlás a szocialista kormányzás alatt az állami működésben a mindennapok részévé vált.
Nem kevésbé fontos kérdés azonban: Milyen szándékkal tették mindezt?
Ha a szándékot vizsgáljuk, akkor általánosságban egy súlyos kérdést kell feltenni. Olyat, amelyre csak politikai válasz adható, de amely egyszerre oka és magyarázata az elmúlt évek döntéseinek. Olyan kérdést, amelyet normálisan működő demokráciákban fel sem szoktak tenni, de ha ez mégis megtörténik, akkor mindenki politikai oldalhoz tartozástól függetlenül egyértelmű nemmel válaszol rá. A kérdés így hangzik: Magyarországon az elmúlt évek kormányzása alapján van-e okunk azt feltételezni a szocialisták vezetőiről, hogy cselekedeteik mozgatórugója az ország érdeke? Vajon az öszödi beszédben a Magyarország neve elé helyezett állandó miniszterelnöki jelzővel lehet-e a kormányfőről és az őt derűsen hallgató szocialista frakcióról a nemzet őszinte szolgálatát feltételezni. És az ugyanott szűk körben, titokban elhangzott cinikus beismerés négy év semmittevéséről, két év folyamatos hazudozásáról a választások megnyerése érdekében vajon a legnaivabb ember számára is összefér-e a hazaszeretettel? És vajon feltehető-e az ország érdekében történő cselekvés szándéka azokról, akik a huszonhárommillió románnal való alaptalan riogatás aljassága után szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt költséges kampányt folytattak azért, hogy – Sütő András szavaival – „az asszimiláció kígyótorkában vergődő magyarság” tagjait kívánságuk ellenére elzárják a szinte valamennyi környező államban létező és egyébként a magyar állam számára semmilyen kiadást nem eredményező kettős állampolgárság megszerzésének védelmet biztosító lehetőségétől?
Ne felejtsük el, hogy önmagában még a nagyon rossz kormányzati döntés is csak a politikai felelősség kategóriájába tartozik, a büntetőjogi felelősség onnantól kezdve merülhet fel, hogy egy döntés általában szándékosan, ritkább esetben gondatlanul, de törvénysértő is.
Nincs ugyan erről statisztika, de az elmúlt időszakban a kormányzati szférában leggyakrabban felmerülő és legalább nyomozati szakba jutó bűncselekmények: a vesztegetés és a hűtlen kezelés. A hűtlen kezelés tényállása azonban segít az elmúlt hét évben történtek politikai meghatározásához is: „Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.”
 És ugyan a világos szabályozás naponta megtapasztalt hiánya számtalan esetben lesz alkalmas a büntetőjogi felelősségre vonás alóli kibúvásra, a következő kormánynak mégis két egyformán fontos kötelessége van: minden információt, döntést, utasítást, vallomást megosztani a nyomozóhatósággal, másrészt betömni azokat a jogszabályi lyukakat, amelyek a közpénzek elherdálására, sőt sajnos egyes esetekben még a felelősségre vonás alóli mentesülésre is lehetőséget adnak.  A világos és koherens szabályozás megteremtésével el kell jutni odáig, hogy még a büntetlenül maradt, de az állam számára káros döntésekről is azt mondhassuk, ami a szocialista kormányzás időszaka alatt egy adott ügyben történt, az a visszamenőleges hatály tilalma folytán egyes esetekben lehet, hogy nem büntethető, de ma már ugyanaz a cselekedet a bűncselekmény minősített esete.
 A magyar társadalom nem azért kívánja a jelenleg hatalmon lévők büntetőjogi felelősségre vonását, mert konkrét BTK-beli tényállásokat tud beazonosítani, hanem azért mert a rendszerváltozás óta először joggal érezzük úgy, hogy a jelenlegi hatalom szocialista politikusainál az ország érdeke legfeljebb ünnepi beszédekben merül fel hivatkozásként.
 Hogyan?
A hogyan történhet meg a felelősségre vonás kérdésénél mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy a megoldás kereteit az alkotmány határozza meg. Tudnunk kell, hogy a mégoly jogos indulatok sem adnak felhatalmazást arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk azokat a jogállami és alkotmányos garanciákat, melyeknek betartása különböztet meg bennünket elsősorban azoktól, akikkel szemben a felelősségre vonást kívánatosnak tartjuk.
Melyek ezek a jogállami és alkotmányos garanciák? A modern társadalmakban az erőszak monopóliuma az államé. Az egyetlen kivétel ez alól a jogos védelmi helyzet, amikor az egyén vagyona, személye vagy élete ellen irányuló, azt közvetlenül fenyegető támadás elhárítására bárki akár erő alkalmazásával is jogosult. E helyzet kivételével az erőszak alkalmazásához, a rend fenntartásához, a büntetések kiszabásához és végrehajtásához kizárólag a magyar államnak van joga. Nincs és nem is lehet olyan súlyos sérelem, amelyet e szabály figyelmen kívül hagyásával megtorolhatnánk úgy, hogy az ne ejtsen még a korábban okozottnál is súlyosabb sebeket a társadalom és az ország egészén. Amikor tehát büntetőjogi felelősségre vonásról beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a választópolgárok négy hónap múlva országgyűlést és közvetve kormányt választanak, de ügyészséget és ügyészeket, illetve bíróságot és bírákat nem. Márpedig a felelősségre vonás alkotmányos útja az, hogy az ügyészség a nyomozást követően és eredményétől függően vádat emel, a bíróság pedig határoz a vád alaposságáról. Ez nem változhat és nem is fog változni.
Miért van jelentősége mégis a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából is az új kormánynak? Nyilvánvaló, hogy ma az ellenzéknek a legtöbb területen csak sejtései vannak arról, hogy mi történt pontosan a minisztériumokban, hogyan és kinek az utasítására folytak el magáncélokra közpénzek milliárdjai. Már érintettem, hogy a jelenlegi kormány a tisztánlátást azzal is nehezíti, hogy még a törvény szerint közérdekűnek minősülő adatokat is a jogszabályokat megsértve eltitkolja, a közvélemény gyors és pontos tájékoztatáshoz való jogát a végsőkig gátolni igyekszik. E közérdekű adatok eltitkolása pillanatnyilag önmagában is akadályozza a felelősségre vonást, de egy bűncselekmény pontos és egyértelmű felderítéséhez ezen túlmenően olyan belső utasítások ismeretére is szükség van, melyek még közérdekű adatnak sem minősülnek, így azokra a jelenlegi ellenzéknek csak a hatalom birtokában lesz rálátása. Emellett jó okkal feltételezhetjük, hogy a törvénytelenségeknek vannak olyan tanúi, akiket jelen pillanatban még az egzisztenciális félelem hallgatásra kényszerít.  
Hamis és hazug interpretáció tehát, hogy a jelenlegi ellenzék azért ígéri hatalomra kerülése utánra a büntetőjogi felelősségre vonásokat, mert a kormányzati hatalom és a várhatóan jelentős törvényhozási többség birtokában a tőle független állami szerveket kívánja befolyása alá vonni. Erre nem csak alkotmányos lehetőség nincs, de szándék sem.
Kell azonban, hogy szándék legyen a bűnüldöző szervek és a bíróságok megerősítésére, mert a hatékony bűnüldözéshez és igazságszolgáltatáshoz erős nyomozó és jogszolgáltató szervekre van szükség. Ez a gyakorlatban jól szervezett és erős rendőrséget, szakmailag és anyagilag egyaránt megbecsült bíróságot és ügyészséget jelent. E feltételek ma nem adottak, noha e területek rendezése legalább annyira szándék, mint anyagi erőforrások kérdése. A büntetőeljárások – főleg a gazdasági tárgyú bűncselekmények esetén – hosszú évekig, nem ritkán több mint egy évtizedig húzódnak, és még sokmilliárdos károkozás esetén is gyakran nevetséges büntetésekkel érnek véget. A büntető igazságszolgáltatás nyilvánvalóan nem tud minden tekintetben megfelelni, és nem is szabad, hogy megfeleljen a közvélemény elvárásainak. A valószínűség vagy a gyanú a magánéletben elegendő az ítéletalkotáshoz, a büntetőjogban azonban kevés. Amikor a bíró a vádlottat nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában menti fel, azzal nem azt állapítja meg, hogy nem követte el a bűncselekményt, csupán annyit, nem biztos, hogy ő követte el, akár más is elkövethette. A büntető igazságszolgáltatás nem csak a szemet-szemért, fogat-fogért tálio-elvét hagyta maga mögött, hanem azt is, hogy a vádlottnak kell ártatlanságát bizonyítania. Így ha a nyomozóhatóság nem tudja egyértelművé tenni, hogy a vádlott követte el a bűncselekményt, kétség esetén a vádlott javára kell dönteni. Az azonban, hogy a nyomozás során mi bizonyítható, jelentős mértékben attól függ, hogy a büntetőeljárás során milyen eszközök állnak a hatóság rendelkezésére. Ebből a szempontból egyértelműen rögzíteni szükséges, hogy a jelenlegi rendőrségi, de különösen ügyészségi és bírósági költségvetés méltatlan e hivatások rangjához és nem elegendő ahhoz, hogy a bűnüldözés és a jogszolgáltatás a társadalmi elvárásoknak megfeleljen. A bíróság és az ügyészség együttes költségvetése ma alig haladja meg a 80 milliárd forintot. Ebből az összegből csoda hogy a szervezetek működni tudnak, jelenleg ennél magasabb elvárás velük szemben nem támasztható. Sokat mond a helyzetük súlyosságáról, hogy a bíróságok elsősorban a fővárosban és Pest megyében naponta százával szegik meg a rájuk irányadó eljárási határidőket, mert még túlmunkával is képtelen az ügyek sokaságának elbírálására. Az új kormány e területen azzal tudja garantálni a hatékonyságot, ha jelentősen növeli mindkét szervezet költségvetését, cserébe viszont az eljárási határidők szigorú betartását, az ügyészi és bírói létszám növelését és az ítélkezés gyorsítását meg kell követelni.
Ha a következő kormány minden befolyásolási szándéktól mentesen jelentősen megerősíti az ügyészséget és a bíróságot és a bűncselekmény gyanús esetek kapcsán a közigazgatás valamennyi szintjén fellelhető összes információkat megfelelő szakértelemmel fogja értelmezni és azokat rendszerezve a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsájtja, akkor ez számtalan esetben elegendő bizonyíték lesz a büntetőjogi felelősségre vonáshoz.
Mentelmi jog
Ha azonban az eljárás terheltjét a mentelmi jog védi (például mert országgyűlési képviselő), akkor ahhoz, hogy egy büntetőeljárás egyáltalán megindulhasson elengedhetetlen feltétel a mentelmi jog felfüggesztése, melyhez a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-adának támogatása szükséges. A mentelmi jog a képviselői jogállás fontos része. Megakadályozza, hogy a kizárólag a lelkiismeretének alárendelt képviselőt az állami erőszak kényszeríthessen döntésének megváltoztatására és helyesen attól is megóvja, hogy munkavégzésével gyakran együttjáró zaklatásszerű feljelentések áldozata legyen. Kovács Béla hazájában a mentelmi jog intézményének értelme és fontossága nem kérdőjelezhető meg. A korábban még létező politikai kultúrában a pártok között kompromisszum volt arról, hogy magánvádas ügyekben - tipikusan ilyenek a rágalmazás és a becsületsértés – az országgyűlés a mentelmi jogot fenntartotta, míg közvádas ügyekben, amikor a legfőbb ügyész kereste meg az országgyűlést, akkor felfüggesztette, lehetőséget adva a konkrét ügyben a büntetőeljárás lefolytatására. Ezt a kompromisszumot rúgták fel a szocialisták, amikor a jelenlegi ciklusban több közvádas ügyben a legfőbb ügyészi indítvány ellenére nem függesztették fel szocialista, valamint MDF-es képviselők mentelmi jogát. Nincs okunk feltételezni, hogy a jövőben másként járnának el. Ha tehát a gyanú országgyűlési képviselővel szemben merül fel – és ezt azért ne zárjuk ki -, akkor a felelősségre vonásnak alkotmányos eljárási feltétele, hogy a következő országgyűlésben a jelenlegi kormányt támogató pártok még egyharmadnyi képviselettel se rendelkezzenek.  
Az ország mai tragikus helyzete számtalan mozaikkockából áll össze. E mozaikkockák egy része mögött nem csupán rossz kormányzati döntések, hanem súlyos bűncselekmények állnak. Nem kizárólag a következő kormány politikai érdeke, hogy ezekre jogállami keretek között fény derüljön. Ez az érdeke valamennyi állami szervnek, a bűncselekményekben nem érintett politikai és civil szervezeteknek és – pártszimpátiától függetlenül – az ország valamennyi tisztességes polgárának. Enélkül az emberek és a hatalom, az állam és a társadalom közötti tátongóvá vált szakadék nem lesz áthidalható. Enélkül büntetlenül marad, hogy egy politikai garnitúra a közszolgálatot a szabadrablás szinonimájának tekintette. A felelősségre vonás elmaradása esetén a társadalom szemében nem csak a szocialisták, hanem a mindenkori hatalom válik részessé a bűnelkövetésben.
A szocialista kormányok után itt maradó romok térben és időben messze túlmutatnak a jelenlegi hatalmon. Időben nem csak azért, mert a következő évekre a kármentés és a romeltakarítás feladata marad, hanem azért is, mert az elmúl hét és fél év a rendszerváltozást és az azt követő évtizedet a társadalom többségének szemében visszamenőlegesen tette hiábavalóvá és értéktelenné. A szocialistáknak most valóban sikerült eltörölni a múltat, egyszersmind aláásni a jövőt. De túlmutat rajtuk térben is, mert hatalomgyakorlásuk az állampolgárokat nem csak a kormánnyal, hanem az állam egészével fordította szembe. A bizalom helyreállításához a jó kormányzás kevés, az állam teljes szervezetét kell újjáépíteni. A károkozók felelősségre vonása a hitelesség feltétele, a cinkosság elutasításának bizonyítéka.
A felelősségre vonás célja ennek ellenére nem a megtorlás, hanem a megbomlott erkölcsi rend helyreállítása kell, hogy legyen. Mert a bűnök nem maradhatnak büntetlenül.
 

««« ««  1 | 2 | 3  »» »»»
Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Monitor Magazin
Zalai Hírlap
V. kerület
eMagyarország
Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2010. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva!