honlaptérkép  ]   [  kapcsolat  ]


 


 

Friss hírek:  
KISKUTAS NAPJA csendes
Kiderült, hogy mikor is ünnepli idén Kiskutas, Kiskutas Napját. A jeles eseményre 2012. július 22-én, vasárnap kerül sor, ahol ebben az évben kevésbé hangos, de semmivel sem kevesebb program szórakoztatja majd a vendégeket. Igaz a vendégek kilétét még hétpecsétes titokként őrzik, de Halász Gábor polgármester elárulta, hogy a korábbi évektől eltérően, 2012-ben a sportpálya szolgál majd helyszínéül a kiskutasi rendezvénynek. Azt is megtudtuk, hogy a részletes program és a fellépők sora hamarosan olvasható lesz a május végén megjelenő, az ország egyetlen falubulvár lapjában, a Térfigyelőben.

Zenés irodalmi est a Kulturális Menedékházban
2012. április 19-én, csütörtökön, 18. 30 órai kezdettel a Költészet Napjához kapcsolódóan Dr. Bence Lajos és Soós József költők irodalmi estjére kerül sor a Kiskutasi Kulturális Menedékházban. Dr. Bence Lajos Vallani, míg Soós József Holdkutak mélyéről című kötetét mutatja be Lukács Sándor előadóművész közreműködésével, aki megzenésítette a lendvai és a rédicsi költő műveit. Az ünnepi rendezvény a József Attila Városi Könyvtár és Kiskutas Község Önkormányzatának együttműködésében valósul meg. A belépés ingyenes.

Vége a téli pihenésnek, ismét gõzerõvel dolgozik az EGO
2012. február 23-án a téli pihenő után az EGO Színpad társulata újra megkezdik a próbákat, hogy idén is ötletes, jókedvre hangoló előadással tudjanak a közönség elé állni. A csapat fiataljai egy igazi, retró pöttyös szoknyás ROCK&ROLL Show-ra, a Kiskutasi Hölgyek Alkalmi Társulata pedig a tőlük már megszokott, de minden eddiginél lendületesebb operett előadásra készülnek. A premierre májusban kerül sor, az ötödik Kiskutasi Színészbálon. A szervezőktől megtudtuk: biztosak lehetünk abban, hogy idén is remek, garantált szórakozás vár a bálozókra.

2012 - Amit a szívünkbe kell zárnunk Kiskutason

2012, nekünk, kiskutasiaknak a stabilizáció, nyugvópontunk megtalálásának éve lesz. Halász Gábor polgármester  újévi köszöntője a folytatásra kattintva olvasható.


folytatás »
Különleges Karácsony Kiskutason
Karácsonyi ünnepségre invitálja 2011. december 19-én, hétfőn, 19 órai kezdettel Kiskutas faluvezetése a község polgárait, és minden kedves érdeklődőt. Az EGO Színpad rövid műsora után Vincze Lilla, EMeRTon-díjas énekesnő karácsonyi koncertjére kerül sor. A koncert külön varázsa, hogy a Napoleon Boulevard énekesnőjét most egy másik oldaláról ismerhetjük meg, a karácsonyi koncert a legtisztább és legtermészetesebb megszólalást idézi majd. A hétfői napon egyébként közmeghallgatásra is sor kerül a Faluház kistermében, 17 órai kezdettel. A folytatásra kattintva bővebb információkat olvashat Vincze Lilláról.

folytatás »

««« ««  1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | [...]  »» »»»

Térfigyelő
A Kálócfapusztai Szűz Mária Neve Kápolna
tovább »
Kálócfapuszta kápolna
GALÉRIÁINK tovább »»
LAPOZGATÓ tovább »»
Együttműködő partnerek:
Helikon rádió
Monitor Magazin
Zalai Hírlap
V. kerület
eMagyarország
Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
Festetics Kastélyszálló Szeleste
© 2008-2010. kiskutas.hu! Minden jog fenntartva!